Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember. Ennek az embernek kiegyensúlyozott élete volt, 200 évig élt, megtalálta a boldogságát az életben, így ennek a 200 évnek minden egyes napja aranyban ragyogó derű volt. Az élet persze nem egy ilyen mese!
A helyzet az, hogy nagyon ritkán találkozom boldog emberrel. Én magamat annak vallom, de még az én életem sem tökéletes, vannak benne buktatók, akadályok és olykor még fájdalom is. Amit viszont megtanultam, hogy boldognak lenni csak elhatározás kérdése. Egy szokásé. Ugyanolyan szokásé, mint a dohányzás, vagy a pesszimizmus. Negatív, élet romboló szokások helyett én a boldogságot választottam.
Amikor elkezdtem boldog lenni, akkor még igen sanyarú sorsom volt. Nem voltak lehetőségeim, szinte éhbérért kidolgoztam a lelkem, olyan munkát végeztem, amit nem szerettem, és még a barátaim sem vettek komolyan. Aztán úgy döntöttem, hogy én bizony boldog leszek! Ha bele is gebedek, de akkor is boldogabb életet akarok élni! Hacsak pár barátom marad, akiknek fontos vagyok, akkor szelektálok egyet. Ha munkahelyet kell változtatnom, akkor váltok. Ha eddig nem voltak lehetőségeim, akkor teremtek magamnak újakat!
És így is lett.
Persze nem egyik napról a másikra történt meg a boldogság megtalálása. Az út rögös még mindig, de már megleltem. Nem kellett hozzá gyereket vállalni, vagy vállalhatatlan kapcsolatban sínylődni, éppen ellenkezőleg! Azzal, hogy egyik nap eldöntöttem, hogy boldog akarok lenni, az elmém másnapra meglátta a tájban az apró szépségeket.
Emlékszem, hogy tél volt, mint most, mikor e sorokat írom, de már tél vége. A havazás akkortájt napokig tartott, kemény fagyokkal. És amikor döntöttem a boldogságomat illetően, akkor éppen befelé tartottam a munkahelyemre, gyalog a villamosról leszállva. Ahogy haladtam át egy játszótéren, hogy rövidítsem az utam, akkor egyszer csak megláttam. Egy bokor volt, amit hó borított. A vastag, hideg, fagyott hóréteg alatt pedig az egyik ágon egy aprócska friss, üdezöld bimbót vettem észre. Az előző napi énem csak legyintett volna rá, hogy “úgyis el fog fagyni!”, de én megcsodáltam. Olyan kitartónak tűnt az a bimbó az ágon, a rideg hó alatt. Ő nem akart elfagyni! Ő bizony ki fog rügyezni, ha törik, ha szakad, ha fagy! Aznap egészen jó napom volt a munkahelyemen, és később is. Valahogy kitisztult az agyam, és tisztábban láttam a dolgokat. Szebbnek, megoldhatónak.
Másnap, munkába menet ismét megcsodáltam a bimbót, ami csodálkozásomra tovább növekedett. Pont tett rá magasról, hogy tombolt körülötte a tél.
Szokásommá vált, hogy minden reggel megfigyeljem a bimbót, és mivel idő közben az idő tavaszra váltott, így a hangulatom is mind bizakodóbb lett a bimbóval kapcsolatban, ami egy héttel később már egészen magabiztos rüggyé cseperedett.
Minden nap reggel emlékeztetnem kellett magam arra, hogy boldog legyek, de segített benne a bimbó az ágon. Ez a szokás, hogy boldog vagyok, olyan dolgokat tanított meg, amikkel megváltozott az életem egyértelműen pozitív irányba. Megtanította a boldogság, hogy a komfort zóna egy olyan hely, amit bővíteni kell. Megtanította, hogy a lehetőségek körbe vesznek minket, de ha nem veszed fel a megfelelő boldogság szemüvegedet, hogy lásd is, akkor észrevétlenek maradnak. Megtanított szelektálni: csak a jó dolgok maradtak meg az életemben, mint a macskáim, vagy a legkedvesebb barátaim, akik hozzám tesznek, és nem elvesznek tőlem dolgokat. Megtanította a motiváltságot azok felé a tevékenységek felé, amiket amúgy is szeretek csinálni. Ettől megnőtt az önbizalmam és a magamba vetett hitem is. Az anyagi gondjaim sem jelentenek problémát, szinte kezdem megközelíteni az anyagi függetlenséget.
Kialakult bennem egy mindennapi hála érzés is, mert már tudom értékelni a helyzetemet, amihez napi szinten hozzá kapcsolódott egy tisztelettudás is azok felé az emberek felé, akik kiérdemelték azt. Az emberek felé való bizalmatlanságom egy totális bizalomkörré alakult, amit mindenkinek egyből fenntartok, maximum ebből a körből csak kiesni lehet.
Évek teltek el azóta, hogy egy nap eldöntöttem, hogy boldog akarok lenni, és most is hiszem, hogy még csak a tanulás elején tartok, de már most is sokkal jobb minden, mint azelőtt, és látom, hogy napról napra jobb lesz. Ami biztos: szeretem az életem, a dolgaim, a barátaim, a munkatársaim és a munkám is. Boldog vagyok mindentől, ami körülvesz, és meg tudom változtatni magam körül a dolgokat, helyzeteket, hogy még boldogabb legyek.
Ha te is még csak ott tartasz, hogy szar az élet, akkor reggel nézz bele a tükörbe, és mond ki: „Ma boldog leszek!” Holnap ismételd el ugyanígy.
