Thomas Kinkade első festői éveiből egy igazán felejthetetlen karácsonyt mesél el a film.
Az egyetemista Thomas a téli szünetre hazamegy édesanyjához és testvéréhez a gyönyörű kisvárosba, Placerville-be, amikor megtudja, hogy hamarosan elárverezésre kerülhet a házuk. Öccsével mindent megtesznek, hogy erre ne kerüljön sor: megfest egy utcai csendéletet egy elhagyatott raktár falára, míg öccse alkalmi munkákat vállal. Thomas közben Glentől, az öreg mestertől tanulja a festészet és az élet rejtelmeit. Glen szerint a művészlétben az a legfontosabb, hogy sosem adjuk fel, és feladatunk, hogy megleljük a fényt, a legragyogóbb fényt, ami nem más, mint a szeretet.
Megtudhatjuk, hogy ebből a fiatalemberből hogyan lett korunk ünnepelt mesefestője. Képei magukért beszélnek, ahogy megfogja a tájat, hangulatot, érzést. A film is ezt a meseszerű, szeretet teljes közösséget mutatja be, ami őt körülveszi, amiből ihletet merít. A filmet nézve megértjük, hogy a küszködéséből hogyan jutott el a festészetnek erre a csúcspontjára, amiben mestere Glen Wesman, az élete végéig az ifjú festő és annak családja segítségére volt. Csonka, de szerető család, pénzhiány, és a tudat, hogy lehet ennél jobb is, csak tenni kell érte. A film rámutat arra a nagyságra, ami kivétel nélkül minden emberben benne van, még ha a neveltetés vagy az átélt traumák ezt olykor feledtetik is. A film szereplői, akárcsak a való emberek (hisz igaz történet alapú a film) gyarlók, kapzsik, kiégettek, mégis a film a végére egyesével megszeretteti mindüket.
Ha te is kedvet érzel arra, hogy megoszd gondolataid, véleményed a karácsony kapcsán, akkor küldd el emailben az info@retahuman.hu emailcímre, és ha beleillik a lélek gondozásba, akkor megjelenik. Kérjük, hogy aláírást mindenképpen küldj hozzá, hogy azon a néven tudjuk megjelentetni az írásodat!
