Imádom a klasszikus karácsonyt, és a klasszikus karácsonyi filmeket. A történelmi filmekért is nagyon oda vagyok, és persze kedvenc angol írónőm Jane Austen (majd Agatha Christie követi a sorban), így természetes, hogy a Kisasszonyokat is megnéztem, hiába nem ő írta. Más stílus, hasonló kor, másik kontinens, ugyanaz a bájosság a film egésze alatt, mint Jane Austennál.
Furcsa, de nagyon sokáig húztam, hogy megnézzem a filmeket, magam sem tudom, hogy miért. Aztán kijött az új verzió és kedvet éreztem rá, hogy mind a kettőt megnézzem. A régebbi filmnek a cselekmény szövése, a történet felépítése jobban tetszik, de az újban a szereplők mesterien alakították a karaktereiket. Ellenben egyik filmbéli férfi főszereplővel sem voltam megelégedve, mert a könyv alapján valahogy nem ilyen nyálas szájú kisgyerekeket képzeltem el. De biztosan csak az én ízlésem nem egyezik a rendezők választásaival.
A film négy lánytestvérről szól, akik maguk közé fogadnak egy ötödik tagot, a szomszéd fiút. Természetes, hogy a szomszéd srác beleszeret egyikőjükbe, és feltett szándéka lesz később, hogy a felesége a kisasszonyok közül legyen az egyik. Közben mindegyik gyerek felnő és elindulnak a maguk útján, ami egy XIX. századi férfiak uralta világban egyáltalán nem könnyű az okos és független nőknek. Minden lánynak van tehetsége valamihez, amivel felnőttként majd foglalkozni szeretne, mint írás, színjátszás, zene és a festészet. Persze az élet majd minden elképzelést felülír, de azért próbálkoznak a lányok felnőttként is olyan boldogok lenni, mint amilyen gyerekkorukban voltak.
Nem a legkarácsonyibb film a filmjeink közül, mégis azért ez került a Szenteste napjára, utolsóként, mert a családról és a testvéri szeretetről szól, amiről a karácsony is.
Boldog karácsonyt mindenkinek!
