Kertész Julcsi írásai

2021

Az eddigi szilveszteri partikon a bulizás mellett, mindig volt bennem egyfajta szomorúság is, ami egyértelműen azt jelentette, hogy egy remek év eltelt, és ezennel ezt lezárjuk. Amikor most éjfélkor köszöntöttük az Újévet, az előbb említett érzés abszolút hiányzott.

A tavalyi év kimondottan nehéz és sokaknak szörnyű volt, 2021 ennél csak jobbat hozhat, szerintem még sosem vetettem magamat bele ennyire pozitívan és reményekkel teli lelkesedéssel az év elejébe.

Valóban igaz 2020-ra sokáig emlékezni fogunk és bizony a tankönyvekbe is bekerülnek majd az eseményei, és a Világ bármely részén megemlítjük ezt az évet, az biztos, hogy mindenkinek ugyanazt az érzést juttatja majd eszébe. Várhatóan sok időbe fog telni, amíg ezek a sebek begyógyulnak, de hogy a folyamat elkezdődjön, azért tudunk tenni pozitív és támogató hozzáállással, amiből a humor sem hiányozhat.

A múlt évben okozott események alapján, az emberekben sok minden átértékelődött és egyértelműbb lett, hogy mik az igazán fontos értékek, és hogy mi az, ami megvan az életünkben és mi az, ami hiányzik.

Azt, hogy mit várunk az évtől, a tavalyi év után talán még egyszerűbb megfogalmazni, mint máskor.

2021 ezt kívánjuk tőled:

– Feledjük az előző évet, koncentráljunk a visszaállításra és az újra teremtésre.

– Adj nekünk sok vidám pillanatot, ne hozz fájdalmakat és szenvedést.

– Teljesüljön minden, amit az évre eltervezünk, éld meg velünk a pillanatot.

– Az évben rejlő meglepetéseket idén kihagyhatjuk. 🙂

– Saját és családunk, ill. barátaink egészségénél többet nem kívánhatunk.

– Legyél kalandokkal és tanulással teli.

– Tökéletes lehetsz új szerelmek és barátságok köttetéséhez.

– Anyagi biztonságunk legyen fix és kiszámítható.

– Lehessen újra szabadon mozogni a világban határzárok nélkül.

Please follow and like us:

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.