Kertész Julcsi írásai

Állatian jó karácsony

Ahogy azt megírtuk, az idei karácsony teljesen más lesz, mint az eddigiek. A korábbi cikkeinkben említetteken felül van még egy javaslatunk, amennyiben idén nem tudunk a nagy családdal együtt ünnepelni, úgy idén karácsonykor kiemeltebb szerephez juthatnak házi kedvenceink.
Mivel nálunk, csak úgy, mint sok más családban a világon, a kis kedvenceink, teljes értékű családtagok, szinte csak egy asztalhoz nem ülnek velünk. 🙂
Az idei évben alakultakra való tekintettel, idén karácsonyra kiemelt fogadalmat tettem, ami a kis kedvenceimet illeti.
Minden évben karácsonykor szokásommá vált, hogy kedvenc négylábúink is kapnak egy kis meglepetést, legyen az jutalomfalat vagy új fekvő ágyikó, ez idén sem lesz másként, de kitaláltam egy kis pluszt, hiszen nekik is karácsony van. 🙂
A kutyusunk igen aktív és igényli a foglalkoztatást és törődést, gyakran viszem sétáltatni, ahogy időm engedi, lehetőleg legalább kétszer naponta, hiszen a kertben eljátszik, de az még sem ugyanaz mikor felfedezi az új helyeket, új szagokkal és lényekkel.
A szokásos sétáink helyet, új helyszínekre fogom elvinni, ha mindennap nem is, de kétnaponta, emellett kutya találkozót is szervezünk a barátaink tappancsos kis barátaival.

A mi listánkon a következő helyek szerepelnek: (az említett célpontok eljutásához, nyilván egy darabig kocsiba kell pattanjunk kedvencünkkel, így a következő opciókat azoknak ajánljuk, akik mobilan tudnak mozogni autójukkal és benne kedvencükkel).

– Erzsébet téri kutyafuttató: amennyiben kutyánk társasági lény és szeret más kutyákkal játszani, úgy ez a kifutó tökéletes választás, nagy területen elférnek kedvenceink.
– Szentendre és környéke: ha kirándulós együttlétre vágysz a kutyusoddal, akkor ehhez tökéletes lehet a Lajos forrás, Dömörkapu-vízesés, és Duna korzó útvonalak kombinációja.
– Margitsziget és Normafa: mindkét hely egész évben a legkedveltebb kutyás helyszínek közé sorolandó. Itt nagy barátkozásokon túl egy hatalmasat is futkározhat kedvencünk.
– Hármashatár-hegy : egy kis frizbizéshez és a labdázáshoz tökéletes helyszín lehet.
– Merzse-mocsár: az extrémebb terepviszonyokat kedvelőknek ajánlom, a kellemes sétát a gazdag láp – és madárvilág gazdagítja.
Amennyiben tehetjük, úgy hűséges társunkkal változatos tájjal és kalandokkal találkozhatunk Visegrádon, a Bükkben, a Mátrában.

Ami a cicusainkat illeti, nyilván szűkebb térben gondolkodhatunk, mivel őket nem tudjuk hasonló helyekre elvinni, így elsőként egy nagy extra karácsonyi csomagot igénybe veszünk a kedvenc állati kozmetikusunknál. Miután a kispajtásunk megszépült és a nagy közös kutyás túrákon is túlvagyok, jöhet a macskusz-és-én-idő. Ami azt takarja, hogy addig játszunk és dögönyözöm, ameddig ő akarja vagy ki nem purcanok. 🙂 De a legjobb ajándék a cicának egy hatalmas üres doboz, amit elfoglalhat. Esetleg egy zacskó, amibe furmányosan belebújhat. Ezekkel az ajándékokkal nem érdemes spórolni!

Please follow and like us:

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.