Kolléganőimmel együtt néztük meg a filmet a moziban karácsony előtt, amolyan csapatépítés jelleggel, és szem nem maradt szárazon! Bajtársiasan adogattuk egymásnak a film végén a zsepiket. Amin a főszereplő lány átmegy lelkileg és élettanilag is, az egyrészt példaértékű, másrészt megbotránkoztató, mert végig hebehurgya teremtésként ábrázolja saját magát, holott a végére kiderül, hogy nem az. Egy élethosszig tartó traumát dolgoz fel a film úgy, hogy egész végig mosolyogsz, nevetsz a jeleneteken, de a slusszpoénnál elbőgöd magad, mert rájössz, hogy nem is volt vicces. Mégis, amikor újra megnéztem, akkor is magával tudott ragadni a cselekmény, ugyanúgy végig mosolyogtam és a végét végigbőgtem. George Michael Last Christmas című száma örökre átértékelődött bennem a film hatására.
Kate élete nem éppen úgy alakul, ahogy eltervezte, ugyanis egy karácsonyi boltban a télapó manójaként vállal állást, míg énekesnői meghallgatásokra jár, sikertelenül. A barátai elfordulnak tőle, haza nem szívesen megy, és amikor már úgy érzi, hogy nincs mélyebb pont az életében, akkor találkozik Tommal, aki London egy másik arcát mutatja meg neki. A mindennapos kétségei mellé új érzés férkőzik be, méghozzá a remény érzése. Szépen lassan Kate élete megváltozik, sikerül feldolgoznia a régi traumákat és újra visszatalál a családjához és a barátaihoz.
